„Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és a felnőttképzés területén”

Támogató:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Támogatás teljes összege:
48.463.514 Ft

A megvalósítás helyszíne:
Szlovákiában a Dunaszerdahelyi Járás, Magyarországon Vas megye a program területi egysége.

A megvalósítás időtartama:
2012. szeptember 01. – 2014. augusztus 31.

A PROJEKT RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA

A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. által Európai Uniós együttműködésben kifejlesztett, Magyarországon már működő, a felnőttképzés rendszerébe integrált – „A kognitív viselkedésterápiára építő személyi tréning” (PL-4188) – tréner képzési és ügyfél képzési programoknak és a hozzájuk kapcsolódó munkáltatói szolgáltatási csomagoknak az átadása, fejlesztése és adaptálása az Akadémia Vzdelávania (Művelődési Akadémia) szak- és felnőttképzési szervezet, és a Dunaszerdahelyi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal közreműködésével. A tudástranszfer részeként a magyar szakemberek megismerik a szlovák szak- és felnőttképzési és munkaügyi rendszert, munkaerő - piaci helyzetet, valamint képet kapnak a partner országok közötti munkaerő mobilitás lehetőségéről. A projekt keretében hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli emberek társadalmi integrációjának segítése valósul meg azáltal, hogy egyenlő esélyű hozzáférést biztosít, korszerű módszereket terjeszt el a szak – és felnőttképzés területén Szlovákiában.

Fejlesztés hatásterülete: A résztvevő szakemberek a képzés eredményeképpen megszerzett tudás, képesség, készség birtokában eredményesebben segítik elő a tartós munkanélküliek komplex foglalkozási integrációját.

Hosszú távú cél:                                     

  • Hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli emberek társadalmi integrációjának segítése azáltal, hogy egyenlő esélyű hozzáférést biztosít, korszerű módszereket terjeszt el a szak-és felnőttképzés területén Szlovákiában.
  • A projekt járuljon hozzá a partner országok közötti munkaerő mobilitás megvalósulásához.

Közvetlen cél:

  • A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. által Európai Uniós együttműködésben kifejlesztett, Magyarországon már működő, a felnőttképzés rendszerébe integrált – „A kognitív viselkedésterápiára építő személyi tréning” (PL-4188) – tréner képzési és ügyfél képzési programoknak és a hozzájuk kapcsolódó munkáltatói szolgáltatási csomagoknak az átadása, fejlesztése és adaptálása az Akadémia Vzdelávania (Művelődési Akadémia) szak- és felnőttképzési szervezet, és a Dunaszerdahelyi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal közreműködésével.
  • A tudástranszfer részeként a magyar szakemberek megismerik a szlovák szak – és felnőttképzési és munkaügyi rendszert, munkaerőpiaci helyzetet, valamint képet kapnak a partner országok közötti munkaerő mobilitás lehetőségéről.
  • A magyar és szlovák szakemberek közös munkájának eredményeként kifejlesztésre kerül a munkáltatók érzékenyítését szolgáló szolgáltatási csomag.

Célcsoport:

  • Közvetlen: 9 fő – a hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli emberek segítésében dolgozó - szak – és felnőttképzési szervezet munkatársa Szlovákiából.
  • Közvetett: Hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli emberek, munkáltatók a Dunaszerdahelyi Járásból, valamint a Dunaszerdahelyi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal.